Az Oxford szótárnak talán a „geopolitika” szót kellett volna az év szavának választania. Hosszú idő után, amikor szinte már-már szitokszónak számított, a nemzetközi stratégia – földrajzi és történelmi szinten való – komolyanvételének gondolata nagy hangzavarral tért vissza. Ahogy a világtörténelem egypólusú pillanata a végéhez közeledik, és már nem lehet az amerikai hegemóniára bízni a „béke megőrzését”, sokan érzik, hogy sürgősen meg kell érteni, hogyan viszonyulnak a nemzetek a szomszédjaikhoz, a régiókhoz és a regionális hatalmakhoz. Nem is lehetne szembetűnőbb példát találni, mint az ukrajnai háború, ahol Oroszország a hatalmának érvényesítésére tett kísérletével nemcsak a térséget, hanem az egész európai régiót, sőt a világot is pillanatok alatt destabilizálta. A nemzetközi konfliktusok tétjének megértése sürgetőbb, mint valaha.

A „geopolitika visszatérése” azt jelzi, hogy számos régi bizonyosság megkérdőjeleződött. A globalizációról már nem lehet azt feltételezni, hogy harmonizálja a nemzeti értékeket: bármennyire is nyitott marad a világpiac, a kereskedelem éppúgy fegyverré válik, mint amennyire a katonai erőszak alternatívája is. A nemzeti érdekekről, a nemzeti történelemről és a nemzeti szuverenitásról szóló viták visszatérése egyben annak az uralkodó feltételezésnek is a végét jelenti, hogy a nemzetek létezése már a múlté. A katonai és gazdasági hatalom kérdése is újragondolásra kerül: a kiürülő készletektől a növekvő katonai kiadásokig az országoknak egy olyan korszakkal kell szembenézniük, amelyben a gazdasági és katonai kérdések már nem különíthetőek el egymástól.

Mindezek ellenére sokan megkérdőjelezik, hogy a geopolitika hasznos kifejezés-e, és hogy a „geopolitikai fordulat” nem más-e, mint a sötét militarizmus újbóli térnyerésének az álcája a társadalomban. A geopolitika mindig is nehezen behatárolható fogalom volt, amelyhez legalább annyira társult a misztifikáció, mint a magyarázó erő. El kell ismerni, a földrajz nem sors. A geopolitikához való visszatérésnek szembe kell néznie a fogalom és a szélsőjobboldal közötti asszociációval is, amely Haushofertől Duginig könnyen nyomon követhető. Viszont nem vethetünk el egy kifejezést pusztán a múltbéli asszociációk alapján: akár tetszik, akár nem, az ukrajnai háború és az egypólusúság vége azt jelenti, hogy most minden európainak újjá kell élesztenie a geopolitikai gondolkodás művészetét.

Mi legyen tehát a határ a nemzeti érdekek és a nemzetközi magatartás között? Hogyan viszonyuljanak egymáshoz az országok – érdekek, vagy értékek alapján? Mi a szerepe a nemzeti történelemnek és a nemzeti eszméknek, amikor konfliktusokról van szó? Mit jelent „realistának” lenni a nemzetközi ügyekben? Mindenekelőtt, kinek kellene irányítania a nemzetek egymáshoz való viszonyát és milyen szerepe van a szélesebb nyilvánosságnak ezekben a sürgető kérdésekben?

Csatlakozzon a nemzetközi kapcsolatok, a stratégia, a katonai gondolkodás és a nemzetközi történelem vezető európai gondolkodóihoz, hogy egyedülálló lehetőséget kapjon új korszakunk körvonalainak megismerésére.

REGISZTRÁCIÓ

Program:

09:00 órától: Regisztráció

09:30-09:45: Megnyitó - Prof. Frank Füredi

09:45-10:45: Key-Note: Geopolitikai számvetés: Egy amerikai nézőpont Európa helyéről a világban - Prof. S. John Tsagronis

10:45-12:15: I. Panel: Az új globális rend – a nagyhatalmi politika visszatérése?

A globális politikai döntéshozókat egy ideje már lenyűgözte Kína, India és más nem nyugati országok felemelkedése. Korábban a vitákat a gazdasági verseny uralta, most viszont egyre inkább a geopolitikai, sőt a katonai verseny van a középpontban. Míg sok nyugati ország egységes álláspontot képviselt Oroszország ukrajnai inváziójával kapcsolatban, mások óvatosabbak voltak, és úgy gondolják, hogy az USA vagy az EU is felelős lehet az Oroszországgal való konfrontáció feltüzeléséért. Ukrajna kérdésével kapcsolatos megosztottság a globális rend szélesebb széttöredezettségére világít rá, s kérdéseket vet fel a valutákkal, az ellátási láncokkal és a kereskedelemmel kapcsolatban. Sokan felvetik, hogy a globalizáció korszaka a végéhez közeledik. Ugyan ez a retorika lehet, hogy túlzó, mindazonáltal világos, hogy a globalizáció korszakára jellemző mágikus gondolkodás, miszerint a kereskedelem növekedése automatikusan magával hozza a békét is, véget ért.

Vajon Oroszország inváziója egy új korszak kezdetét jelzi, amelyben a felemelkedő hatalmak nagyobb valószínűséggel vetik be a katonai erejüket? Elkerülhetetlen a Kínával való konfrontáció? Hogyan illeszkednek majd be a „globális dél” országai az új rendbe? Vajon ezt az új korszakot az USA és Kína közötti „új hidegháború” fogja jellemezni, vagy a különböző „nagyhatalmak” közötti verseny fog visszatérni?

12:15-13:15: Ebéd

13:15-14:30: II. Panel: Nyugati megújulás vagy globális verseny: A NATO, az USA és az EU kilátásai

Sokak szerint az ukrajnai háború a nyugati egység megújulását idézte elő. A szankcióktól a fegyverszállításokig, az energiapolitikában bekövetkezett változásoktól a katonai kiadásokról szóló megállapodásokig, a nyugati országok nagyrészt egységesen cselekedtek, és egységesebbnek tűnnek, mint valaha. A Brexit okozta sokk után az EU energikusnak hat, az „agyhalottá” nyilvánítás után a NATO nélkülözhetetlennek tűnik; a kínos trumpizmus után Biden visszaadja Amerikának a világvezetés „természetes” szerepét. Egyesek még odáig is elmennek, hogy azt sugallják, ez az amerikai-nyugati globális dominancia visszatérését jelenti: az afganisztáni kivonulás okozta sokk után Amerika visszanyerte az önbizalmát és kompetenciáját a világ színpadán. Azt a tényt pedig, hogy számos európai ország súlyos árat fog fizetni az energiaköltségek és az amerikai belföldi támogatások hatásai miatt, csak az Egyesült Államok vezette nyugati rend erejének bizonyítékaként tekintik.

Vagy mégsem olyan rózsás minden, mint amilyennek látszik? Sok kommentátor megjegyezte, hogy a nyugati országok gyorsan kimerítik a létfontosságú lőszerkészleteiket, a fegyverszállítások pedig egyre elkeseredettebb viták tárgyát képezik Németország és a további országok között, s bár a téli energiaárak közvetlen válságát talán sikerült elkerülni, Európa kétségtelenül nagy árat fog fizetni, ahogy eltávolodik az olcsó és bőséges orosz energiától.

Ez a korszak a nyugati és az amerikai hegemónia megújulásának a korszaka? Melyek a nyugati nemzetek feltételezett egységének a törésvonalai? Veszélyezteti-e az USA és az EU közötti szövetséget az visszaszervezés és protekcionizmus eljövendő korszaka? Valóban készen áll a Nyugat a konfrontációk és a konfliktusok korszakára?

14:30-15:30: Beszélgetés Frank Füredivel: Egy évvel az invázió után: visszatért a geopolitika?

15.30-16.00: Kávészünet

16:00-17:15: III. Panel: Szankciók, energia és az „orosz kérdés” megoldása

A Nyugat válasza Oroszország ukrajnai inváziójára eddig eléggé egyértelmű volt: szankciók, az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való elfordulás és fegyverszállítások Ukrajna számára. Nyugaton a legtöbben egyetértenek abban, hogy Oroszországot meg kell büntetni az invázióért, és hogy Ukrajnát támogatni kell abban, hogy saját maga határozza meg a háború utáni rendezés feltételeit. A nyugati országok között mégis repedések mutatkoznak. Úgy tűnik, hogy sokan belefáradtak abba, hogy Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy a háborúnak csak akkor van vége, ha Oroszországot kiszorították a területükről – beleértve a Krímet is. Miközben Európa úgy tűnik, hogy túlélte a telet orosz gáz nélkül, sokan megkérdőjelezik, hogy túlélhet-e még egy telet. A szankciókat is megkérdőjelezik: Oroszország gazdasági teljesítménye kitartott, miközben Európában számos iparág küszködik.

Félretéve az elkövetkezendő hónapokat és éveket, egyesek ragaszkodnak ahhoz, hogy meg kell küzdenünk azzal az alapvető kérdéssel, hogy Oroszországnak mi lesz a világban elfoglalt helye. Erre a 21. századi „orosz kérdésre” – akárcsak a 20. században Európát sújtó „német kérdésre” – előbb-utóbb választ kell adni. Sokan Putyin végéhez és a valódi demokráciára való áttéréshez fűzik a reményeket: szerintük csak ekkor kezdődhet meg Oroszországban a „normális” európai országgá válás folyamata. Mások szerint Oroszország még egy politikai forradalom hiányában is egyszerűen túl nagy és túl gazdag erőforrásokban ahhoz, hogy a nyugati világból a végtelenségig ki lehessen zárni.

Hogyan reagáljon tehát Európa Oroszország inváziójára? Mi Ukrajna szerepe az Oroszország jövőjéről szóló beszélgetésekben? Be lehet-e valaha is integrálni Oroszországot a kontinensbe? Tényleg le tudja-e küzdeni Európa a közelmúltban kialakult energiafüggőségét Oroszországtól? Hogyan kellene Oroszországgal bánnunk, mind az ukrajnai háborút közvetlenül követő időszakban, mind pedig az azt követő években? Kell-e és kellene-e Európának és a Nyugatnak támogatnia Ukrajnát, egészen a Krím-félszigetig? A puszta földrajzi tények arra kényszerítik-e Európát, hogy válaszoljon az „Oroszország-kérdésre” – vagy Oroszország továbbra is pária lesz?

17.15: Záró gondolatok

REGISZTRÁCIÓ