Nehéz tagadni, hogy a történelemoktatás vitatottabb, mint más iskolai tantárgyak, hiszen önmagában is a nemzeti identitás és a nemzeti értékek tudatát feltételezi. Éppen ezért folyamatosan a politikai figyelem középpontjában áll, és több mint hét évtizede foglalkoztatja az Európa Tanácsot.

Ma sokan ragaszkodnak ahhoz a nézethet, miszerint a történelemtanításnak érzékenyen kell viszonyulnia a marginalizált közösségekhez, a birodalmak és a gyarmatosítás igazságtalanságaihoz és a múltban elkövetett bűnökhöz. Úgy látják, a történelemtanítás kevésbé a nemzeti múltra vonatkozó tények átadásáról szól, mint inkább a megfelelő értékek ápolásáról a jelenben. A kritikusok azonban attól tartanak, hogy ha a történelemtanítás már nem foglalkozik a tanulók múltról szerzett ismereteinek fejlesztésével, akkor fennáll a veszélye, hogy a tantárgy a jelenről szóló leegyszerűsített erkölcsi leckékké redukálódik.

Vajon, ha a gyerekeknek csak azt tanítják, hogy mi a rossz a múltban, akkor elidegenednek saját nemzetüktől? A történelemtanítás politizálása eltávolítja a fiatalabb generációkat az idősebbektől, akik esetleg ragaszkodnak a régebbi nemzeti narratívákhoz? Kell-e, hogy a történelemtanításnak erkölcsi küldetése legyen - és helyes-e megkérdőjelezni a nemzetek történelmét?

Vegyen részt ezen a Dr. Joanna Williams előadásával egybekötött panelbeszélgetésen, ahol azt vizsgáljuk meg, hogyan alakult át a történelemoktatás az Európai Unióban.

Meghívott előadók:

Dr. Joanna Williams, a CIEO alapítója; a How Woke Won című könyv szerzője

Thibaud Gibellin, MCC visiting fellow

Werner J. Patzelt professzor, kutatási igazgató, MCC Brüsszel

REGISZTRÁCIÓ