Olvasási idő: 5 perc

Képzési központot, illetve az európai viták és párbeszéd megújítását célzó fórumot hívott életre a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Brüsszelben. Az MCC Brüsszel november 15-én, szakmai konferenciával nyitja meg kapuit, “Merre tart Európa a globális felfordulás korában?" címmel.

Tehetséggondozó intézmény és az európai kontinens előtt álló nagy kérdések megvitatásának is lendületet adni kívánó új agytröszt nyitja meg kapuit Brüsszelben. A központ célja, hogy az MCC-ben tanuló diákok lehetőséget kapjanak, hogy eljussanak az európai politikai viták helyszínére, Brüsszelbe. A központ kihívásokkal teli, ösztönző környezetet biztosít a diákok számára, hogy jobban megismerjék a brüsszeli politikai és döntéshozatali folyamatokat. Rövid képzéseket és szemináriumokat kínál az európai gondolkodással és az európai uniós döntéshozatallal kapcsolatos témákban, azzal a céllal, hogy a fiatalokat arra tanítsa, hogyan gondolkodjanak, és ne arra, mit gondoljanak.

Mindazonáltal az MCC brüsszeli fóruma eddig nem látott mértékű politikai polarizáció közepette indul útjára, hogy előmozdítsa napjaink meghatározó kérdéseinek megvitatását, otthont adjon a valódi politikai párbeszédnek és a felmerülő problémák mélyreható vizsgálatának.

Frank Furedi professzor, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója szerint: "a világméretű járvány és az ukrajnai háború felfedte, hogyan is működik vagy épp kellene működnie a világnak, és arra ösztönöz minket, hogy tanuljunk a történelemből és egymástól. A már rég eldöntöttnek hitt dolgok mára megkérdőjeleződtek, az európaiaknak pedig nyílt és őszinte beszélgetésre, vizsgálódásra és vitára van szükségük, hogy megküzdhessenek napjaink égető problémáival. A környezetvédelemmel, a békével, a gazdasággal, az energiával, az oktatással, a migrációval és a társadalmi összhanggal kapcsolatos kérdésekben a legalaposabb vitákra és józan ítélőképességre van szükség, hogy az európai kontinens számára utat tudjunk kijelölni. Ez az új fórum arra vállalkozik, hogy feltegye a nehéz kérdéseket, és együttműködjön a legkülönfélébb meggyőződésű, jószándékú emberekkel annak érdekében, hogy megoldásokat találjunk a legsürgetőbb problémáinkra."

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke az indulásról: "Örülök, hogy az MCC úgy döntött, hogy egy jobb Európa közös jövőjébe fektet azáltal, hogy lehetőséget biztosít diákok, értelmiségiek és szakértők számára, hogy megvitassák és értékeljék az európai politikaalkotás koncepcionális és normatív helyzetét. Az MCC kiváló szakértői körére támaszkodva korunk politikai, társadalmi-gazdasági és kulturális kérdéseinek sajátos megközelítésével igyekszik majd megismertetni az európai politikai döntéshozókat. Partnerekként beszélnünk kell egymással, és meg kell hallgatnunk egymást. Ez az egyetlen ellenszere a politikát ma fenyegető polarizációnak."

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója elmondta: "Az MCC-ben több mint huszonöt éve végzett munkánk során saját magunk tapasztaltuk meg, hogy a fiatalok mennyire elkötelezettek egy erős társadalom építése mellett, amiért tenni is készek. Az MCC-ben olyan teret kívánunk létrehozni, ahol fejlődhetnek, tanulhatnak és kísérletezhetnek a diákok. A legjobb oktatást és szakértelmet fogjuk kínálni, egyedülálló, generációk közötti tanulási élményt nyújtva Brüsszel szívében. Ez a munka segíthet nekünk abban, hogy jobb jövőt teremtsünk az eljövendő generációk számára."

Werner J. Patzelt professzor, az MCC Brussels kutatási igazgatója kiemelte: "Érdemes minél több szemszögből megvizsgálni, mit is fog jelenteni európainak lenni a következő években? Egy egyre inkább többpólusú és a nyugat térvesztését eredményező világban ez kulcsfontosságú kérdés. A nyilvánosságot szem előtt tartva/bevonva el kell kezdenünk széleskörben beszélni Európa jövőjéről, arról, hogy hogyan viszonyul Európa a szubszidiaritás kérdéséhez. E kérdések kutatása és az eredmények betáplálása a köz- és politikai diskurzusokba a brüsszeli MCC fontos küldetése."

A központ nyitó eseménye egy nagyszabású konferencia lesz. A rendezvényt 2022. november 15-én rendezik meg. Három panel foglalkozik majd a napjainkban a társadalom előtt álló gazdasági és társadalmi kihívásokkal, hogy választ adjon arra a kérdésre, "Merre tart Európa a globális felfordulás korában?". Az előadók között szerepel az MCC Brussels alapító csapata; Nigel Biggar, az Oxfordi Egyetem erkölcs- és pasztorálteológia professzora; és Dr. Monika Gabriela Bartoszewicz, az Arctic University of Norway docense, valamint Thomas Fazi, olasz politikai író, újságíró.