Olvasási idő: 4 perc

Az EU súlyos botrányba keveredett, amelyben az oligarchia korrupt tagjai, valamint szocialista európai parlamenti képviselők és volt európai parlamenti képviselők egy csoportja is érintett.

Úgy tűnik, hogy egyesek pénzt kaptak Katartól, cserébe azért, hogy befolyást gyakoroljanak Brüsszelre. A belga rendőrség által őrizetbe vett öt politikus és uniós hivatalnok között van Eva Kaili, az Európai Parlament alelnöke is. A belga média szerint korrupcióval vádolják. A belga szövetségi rendőrség közölte, hogy "bűnszervezetben elkövetett, korrupcióval és pénzmosással kapcsolatos állítólagos bűncselekményeket" követett el.

Frank Füredi professzor, az MCC Brussels agytröszt ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a katari korrupciós botrányban az Európai Parlament reakciója a legmegdöbbentőbb. Több százezer eurónyi készpénzt tartalmazó táskák, a bűnszervezet, a korrupció és a pénzmosás vádjaival az EU-t beárnyékoló botrány egy izgalmas krimi minden elemét tartalmazza. És mégis, az Európai Parlament igyekezett elkerülni, hogy hivatalosan nyilatkozzon tagjai korrupt viselkedésével kapcsolatban. Első pillantásra zavarba ejtő a reakció elmaradása egy olyan intézmény részéről, amely azt állítja, hogy "határozottan kiáll a korrupció ellen"- tette hozzá Füredi.

A magyar származású szakember kiemelte, hogy az EU parlamentje folyamatosan a kelet- és dél-európai tagállamok korrupt magatartásának feltárásán fáradozik. "Azonban ugyanazok az európai parlamenti képviselők, akik szüntelenül korrupcióval vádolják Magyarországot és Lengyelországot, furcsa módon tartózkodónak tűnnek, amikor a sok tapasztalt megfigyelő által 'az elmúlt évek legsúlyosabb, legmegdöbbentőbb, legfelháborítóbbnak' nevezett brüsszeli korrupciós botrány résztvevőit kellene elítélni."

Az uniós buborék tagjai azért döntöttek a hallgatás stratégiája mellett, mert a botrány közvetlenül érinti az általuk megszokott életformát – emelte ki Füredi, majd hozzátette: "a tapasztalat azt mutatja, hogy a korrupció már évtizedek óta egybeforrt az EU nevével. 1999-ben a Santer-bizottságot, az euró bevezetésének felügyeletével megbízott 20 tagból álló testületet korrupciós vádak miatt voltak kénytelenek feloszlatni. Tagjai azért mondtak le, hogy elkerüljék a kizárást. Azt, hogy a korrupció még mindig nagyon is a brüsszeli élet velejárója, az a tény is mutatja, hogy ritkán kerül a címlapokra. A Számvevőszék legutóbbi, 2022-es jelentésében az ellenőrzött tranzakcióknak csak egy kicsiny mintájában is 15 esetben állapított meg csalást. A brüsszeli korrupció valódi mértékét azért nem fogjuk soha megtudni, mert az uniós oligarchia egyes részei mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák annak leleplezését az európai közvélemény előtt. Az EU Bizottsága valójában kétségbeesetten igyekszik gondoskodni arról, hogy az új etikai testületnek gyakorlatilag semmilyen eszköze, komoly hatásköre ne legyen. Mintha az EU attól félne, hogy valami napviágra kerülne."

Frank Füredi szerint Eva Kaili, az Európai Parlament alelnökének letartóztatása és a korrupció leleplezése a folyamatosan az emberi jogokat és a társadalmi igazságosságot emlegető nem kormányzati szervezetek vezetői és az európai parlamenti képviselők körében, azért fontos, mert leleplezi retorikájuk ürességét. Az is nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek az EU kelet-európai korrupció elleni támadása arra szolgál, hogy saját bűnös tevékenységükről eltereljék a figyelmet. Itt az ideje, hogy Brüsszel a saját háza táján tegyen rendet, mielőtt politikai ellenségeire mutogatna – zárta gondolatát Frank Füredi.